2013. november 5., kedd

Csapatos bukás. Világvége?! Dehogyis!

na hello. megint itt vagyok :)
végre lement a fradi elleni meccs.
korábban már kifejtettem ellenszenvemet ezzel kapcsolatban. jött felém egy kérdés, miszerint járok-e idegenbe. ironikusan megjegyezném, hogy csak Ferencvárosba.
Remélem mindenki boldog, aki Bajnokcsapat-ot skandált a bajnokság 1/3-ánál. bebizonyítottuk, hogy MÉG nem vagyunk készen rá.
Gyors gól, filmbe illő érzések az emberek arcán, csodálatos dolog. talán több ezred magammal elhittem akkor, hogy 'na majd most! na majd most megtörjük a jeget! megverjük a Fradit itthon 32 év után!"
A nagy francokat!! erre még várni kell :) annál édesebb lesz majd viszont az akkori győzelem íze :)
A meccset megint csak nem az én reszortom elemezni, így eme nemes feladatot meghagyom a 'hozzáértőknek' :)

El kell mondjam sajnos, hogy most nem mi vagyunk a legnagyobbak a mutatott szép gesztusok ellenére sem. Egy olyan tábor ne nevezze magát a 'legnagyobbnak' ahol egyszerre a stadion 3 különböző pontjáról 3 teljesen különböző dallam hangzik fel. Volt pillanat, amikor az ultrák mást énekeltek, a napos közepe más dallamba kezdett, és harmadik félét fújt a napos vasgyár-felőli része. Hát kérdem én: ha nincs összetartás, hogy akarunk a legnagyobbak lenni?
az újonnan alakuló kis csoportok legalább összebeszélhettek volna, hogy egy helyre üljenek (meglehet oldani, nekem ezzel a dumával senki ne jöjjön), és akkor máris csak 2 helyről szól a 2 féle buzdítás.
2-1-nél, amikor csak azt hallottam, hogy "szívünk zöld-fehér" szintén elkapott a hányinger. Voltak ultrák, teltház, meg minden, és ezt kell hallgatnom, tisztelt legnagyobbak? van ilyen?
A másik: legutóbb Romániában hallottam ilyet, hogy azonos oldalon állók egymásnak estek. Eddig fényévekkel különbnek tartottam magunkat a románoknál, most kell megbizonyosodnom arról, hogy köztünk is vannak ugyanolyan birkák?! csak gratulálni tudok! Ti is bebizonyítottátok, hogy nem mi vagyunk a legnagyobbak.

Aztán a szokásos fradi-meccs előtti felhajtás is meghozta a gyümölcsét, vagyis a semmit. Miért kell ekkora misztikumot adni egy meccsnek? miért nem lehet úgy várni ezt is, mint egy Paks, vagy egy Mezőkövesd elleni meccset? miért kell még külön hangulatfokozás, ilyen extrák, olyan extrák? Nem vagyok pszichológus, de szerintem ezzel csak még nagyobb nyomást tettünk a Fiaink nyakába, nyilván nem teljesítettek úgy, ahogyan szerettek /szerettük volna. Miért ne lehetett volna csendben folytatni a menetelést? sokkal többre értékeltem volna egy csendes győzelmet, mint egy ilyen felhajtásokkal teli megalázó vereséget.

El kell mondjam még azt is, hogy a Ferencváros most sajnos jobb volt, mint mi. Felszívták magukat, ez látható volt. Mi meg leeresztettünk, mint egy lufi. És az a megérzésem, hogy csupán rossz időben találkozott ez a két csapat egymással. Ha múlt héten csapnak össze, vagy jövő héten, akkor nem ez az eredmény született volna. Remélem kilábalunk hamar ebből a felejthető állapotból, és tekinthetünk rá úgy, mint egy újabb csodálatos sorozat nyitányára :)

Mindenki higgye el: nekem fáj a legjobban, hogy ez a bejegyzés ilyen negatív tartalommal szolgált most, de így látom. lehet ellenkezni

TDV.

2013. október 30., szerda

jön! jön! jön!

sokan így várják már az FTC miskolci vendégszereplését. Ez persze nem baj. A gond ott kezdődik, hogy Diósgyőriek között is vannak ilyenek.
Még van 3 nap a meccsig, de a jegyek már tegnap elfogytak. 
Egy kicsit most elmondanám a véleményemet a szurkolókról, a meccsről, aztán a meccs előtti cirkusz-vidámparkról.
Szóval, szurkolók:
Az utóbbi két napban valósággal 3 parókára elegendő hajamat téptem ki miattuk. Vannak azok a 'szurkolók', akik egy meccsre járnak, és ez a DVTK-FTC. Az ilyeneket utálják sokan, köztük én is. nem azért kell meccsre jönni, mert a fradi jön, vagy azért, mert jól megy a csapatnak. Mellesleg igaza van azoknak is, akik azokat szidják, akik miatt nem lehet már jegyet kapni, mert a legfontosabbnak tartják, hogy ott lehessenek (és itt nem az olyan szurkolókra gondolok, akik minden meccsen, vagy a meccsek 80%-án ott vannak, hanem azokra, akiknek ez az egyetlen, ahová kijárnak).
A másik csoport, akik a divatszurkolókat szidó szurkolókat szidó szurkolók (milyen csodálatos megfogalmazás). Ezek általában olyan emberek, akik nagyon nagyon nagyon régóta járnak meccsre, de az utóbbi időben nincs lehetőségük kint lenni. Tipikusan azok az emberek, akik magukra veszik a dolgot, pedig nekik aztán nem kellene.
És vannak a retardáltak, akikhez már csak türelmet kérek az Istentől.
Százszor leírják, hogy elfogyott a jegy, vagy hogy hová lehet még kapni, de azért százegyedjére is megkérdezik, hogy van-e még, mennyi, és hol lehet venni. ;)
Ha ehhez még 'tökéletes' írás is társul, az a legjobb.

Magáról a meccsről, és a felhajtásról:
Sokaktól hallom, hogy ez nem A meccs, hanem csak egy meccs. Igazuk van, de..
miért ne álljanak máshogy hozzá az emberek, amikor egy nagy csapat jön, mint amikor egy kicsi. tényleg a Diósgyőr kellene, hogy motiválja az embereket, és ne az ellenfél, de ezek ellen nem tudunk mit tenni.
meg akkor jön ki a népség, ha szenzációra számíthat. és itt most szerintem lesz minden, mivel a fradi jön, sok szurkoló, sok program, sok program, sok szurkoló. Ehhez ráadásul mesterségesen találnak még ki marhaságokat, amik szerintem tök feleslegesek, például ez a 3-2-1 -ezés is.. minek?
lufit, meg vattacukrot nem akartok esetleg árulni a rekortánon csak azért, mert a fradi jön?
vagy a stadion elé felhúzni egy óriáskereket, meg körhintákat?
Attól félek, hogy megint abba a hibába fogunk esni, mint 3 éve ilyenkor, amikor volt minden a meccs előtt, mindenki azt hittem, hogy 'namajdmost!!'. nem tesz ez jót mentálisan senkinek. aki elvár, annak azért nem, mert nem azt fogja kapni, amit akar!
Akitől meg elvárnak, annak meg pont azért nem. Gondoljunk bele: én pl a legtöbb hibámat akkor ejtem, ha az van bennem, hogy 'most meg kell mutatnom!', jön a pánik, elterelődnek a gondolatok, és semmi nem jön össze.
Egy olyan hangulatú munkahelyen is nehéz dolgozni, ahol állandóan csak b.szogatják az embert. Egy barátságos légkör, elvárások nélkül sokkal jobban meghozza az eredményeket.
Lehet, hogy csak én gondolom így, lehet velem vitatkozni, meg minden.

Kezeljük úgy ezt a meccset is, mint az összes többit, és akkor jönni fognak az eredmények!
Ne várjunk el, csak bízzunk!
Ennyit kérek.

Haladás-Diósgyőr utóhang. a meccs után 4 nappal

Elmaradások. Erről szól ez a mostani hét. Behozni az elmaradásokat. Íme az egyik:
Haladás-Diósgyőr meccs volt a hétvégén (nyilván nem rendelkezik hírértékkel)
Minden meccset izgalommal várok, hogy végre láthatom a Csapatomat játszani.  Csodálatosan megy most a csapatnak, borítékolható, hogy egyszer a góltalansági, és győzelmi széria is megszakad. Ami engem illet, már régen - egész pontosan a Mezőkövesd utáni 5-0 után - megmondtam, hogy szerintem vagy a Paks, vagy a Haladás fogja megszakítani a sorozatunkat.És igazából örülök neki, hogy így lett, nem pedig az FTC fogja.
A Haladás játékosai eddig szimpatikusak voltak többé-kevésbé, azonban a válogatottbeli bakik, és a szombati előadásuk után ezt már nem mondhatják el magukról.
A sporinak meg voltak elég egyoldalú ítéletei. A szabálytalanságok aránya a meccs végén a Sporttv szerint 17-20 volt, míg a kiosztott sárga lapok száma 1-5.
Remélem nem csak nekem sántít ez a dolog.
Bár az ő meccsein mindig 4.5-től több lap kerül kiosztásra.
Kádi kiállítása nem volt valami jó húzás. Nem mennék bele nagyon, mert nem értek sok dolgot ebben a sztoriban, tény, ami tény, elvesztettünk egy hihetetlenül jó védőnket a szombati meccsre. Remélem a Mester nem a Cigándnak 11est adó Eperjesi barátomat fogja a helyére tenni. Sokkal inkább örülnék egy Debreceni András- bemutatkozásnak.

2013. október 12., szombat

papírforma??

nem hagynak nyugodni a gondolatok a tegnap esti válogatott meccsel kapcsolatban.
Legutóbb pont az a megtiszteltetés ért, hogy egy csodáról számolhattam be. most viszont kiábrándító dolog történt. sokan hittek abban, hogy azon az estén meg tudjuk verni a hollandokat. vagy legalább egy x-re jók vagyunk. most, hogy írom ezt a mondatot, egy nagy mosoly jelent meg az arcomon. olyan: ugyanmár.. a hollandokat?! na ne nevettessetek :D
Románia óta nem láttam ilyen semmilyen játékot. Lélektelenség, elképzeléstelenség, ambíció 0. Kétlem, hogy csupán a tudásbeli különbségek mutatkoztak volna meg tegnap. Ez annál sokkal több, és rosszabb. A fejekben kellene /kellett volna rendbe tenni a dolgokat. No meg persze nem 'magunkért játszani'. Az őszintét megvallva nem olvastam nyilatkozatokat. Nem is vagyok kíváncsi a kifogásokra, sajnálkozásokra. Nincs egy tökös focista, aki megmondja a frankót, hogy már az első holland-gól után feladták a dolgot. igaz.. matematikai esélyünk még mindig van, de ahhoz a következő meccsen legalább 25 gólt kellene rúgnunk (iróniát remélem mindenki érti), és legalább 300 körülménynek kellene teljesülnie.

 Szurkolói szemszögből: azokat értem meg, akik még mindig nem jutnak szóhoz a tegnap este után. Azzal, hogy szidjuk a csapatot nem lesz jobb. nekik legalábbis. a sértett szurkoló pedig legalább kiadja magából az indulatokat. (bár nekem is van egy-két keresetlen gondolat a fejemben ezzel kapcsolatban, de ezzel nem javítok a helyzeten). Azt meg ne várja senki, hogy körbenyaldossuk a kedves válogatottunkat. egységesen voltak rosszak. egységesen volt egy nagy 0 az egész.
Egyéni teljesítményekről, egyének kiemeléséről, és az ő jellemzésükről: a tisztelet mindenkinek kijár (aki ad is a másiknak --> igen, kedves Dzsudzsi ezt neked szántam. helyes a felismerés), a siker, vagy annak hiánya nem befolyásolhatja ezt. DE!
remélem Sanyi bá' (ha még nem tette meg - nem tudom, minek lehet hinni, mi tekinthető hivatalosnak) lemond. edzősködjön inkább egy általános iskolában
Devecseri Öngóltfejelek Szilárd pacsizzon le Gyepes Gabival.
Dzsudzsi meg menjen a TEK-be díszfocistának! gondolom az elkövetkezendő héten rendőrökkel fog aludni is, és csak magával, magáért fog játszani.

"A futball nem élet és halál kérdése...... Annál sokkal több!" (Felirat a Liverpool FC öltözőjének falán)
"Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha! Van úgy, hogy az embernek rossz napja van és a pályán semmi nem sikerül. Nem számít, a lényeg az, hogy lássák rajtad az emberek, hogy megszakadsz a klubért, a szurkolókért és akkor a vereség is meg van bocsátva. Ilyen egyszerű!"
ez legyen a fejetekben, Kedves Válogatottak!!

2013. október 10., csütörtök

új idők járnak Diósgyőrben :-)

Új idők járnak Diósgyőrben. Akkora sorozatban vagyunk benne,mint 34 éve soha. Megint menő dolog Diósgyőrinek lenni. Soha nem volt bennem olyan érzés,hogy szégyellnem kellene, hogy ennek a Csapatnak szurkolok, de most különösen nagy büszkeséggel tölt el. Valami nagy dolog van kialakulóban. A szombati meccs első 20-25 perce ugyan siralmas volt: ha Fortuna nem áll mellettünk,simán 2-0-val megy a Kövesd. Az pedig a Csapatot ismerve nem kis gáz lett volna szerintem. (helyesebben a régi csapatot ismerve. Azt hiszem jelenleg tudnának még olyat mutatni nekünk,hogy 5000+x ember szája tátva maradjon) A jobb szél elég foghíjas volt. Még mellettem a kb 8 éves fiúcska is mondta (ugye, nem járnak a családok meccsre...mocskos ML$Z), hogy ott azzal kezdeni kell valamit,mert már megint ott támadnak a Sárgák. Szerencsére a Kispadnak is feltűnt, s változtatás történt. Csak annyit vett észre az ember lánya,hogy 'nézdmá' a Kövesd nem jut át a 16oson sem' (némi túlzással persze) Aztán megjött az első gól. Onnan baromi harciasnak tűnt Barczi Dávid, és inkább az ő érdeme Futács Márkó gólja. (gyerünk..kövezzetek meg) a gólja előtt inkább csak próbálkozott,kevesebb sikerrel.. Ám becsülendő benne,hogy nem adta fel. Nem is emlékszem, hogy félidőben mennyi volt a részeredmény. Lényeg a lényeg, meccsen megtörtént a Csoda. Emberelőnyhöz jutottunk (nem is emlékszem,mikor volt ilyen utoljára). 11est kaptunk (ez sem divat mostanában).. És be is lőttük. Aztán meg még 3 gólt szereztünk. Szegény Kövesdet már picit sajnáltam,hogy így helyben hagytuk őket..szimpatikus kis csapat...meg borsodiak is.. El szeretném mondani,hogy Bacsa Patrik!! Én nem tudom,mi történt veled,de nagyon jó,amit csinálsz. Kis idő alatt sokadik olyan eset volt, hogy harciasságod hatalmas dolgot vitt véghez. Sokaknak nem tetszett az,amit néha a pályán csináltál, de azt hiszem, visszaszerezted az emberek hitét.. Én megint hiszek benned :-) ;-) csak így tovább Rados.. TE pedig. Eszméletlen vagy. Amikor visszajöttél talán 2 ember hitt benned. Gyuri bácsi,és Szivics mester. Megmutattad nekik,és nekünk is,hogy méltó vagy a címerhez (ám személy szerint 1 dolgot még várok tőled.. A fradinak a szemét is védd ki! Bánom is, ha a Paks,vagy Hali gólt lő neked... Akkor még többen hinni fognak benned ;-) A többieknek meg annyit: köszönjük. Mindannyian fantasztikusak vagytok. Hatalmas érzéseket szabadítottatok fel emberekben azzal,hogy ilyenek vagytok,mint most. Kár,hogy nem láttátok az emberek arcát meccsről hazafelé. A sok boldog ember arcát látni több,mint megható volt. A csillogó szemek láttán az Embert a sírás kerülgeti. De nem az a szomorú sírás..hanem olyan örömkönnyek :-) És,amit rajtatok is látunk.. Valami csoda Köszönöm az egész csapatnak! Edzőknek, orvosoknak,játékosoknak,mindenkinek,aki ehhez valamit hozzátett :-)

2013. április 8., hétfő

2013.4.7


Diósgyőr-Videoton 2-1 (2-0)

Sok meccsen voltam már,de ez valahogy különösen különlegesen emlékezetes marad. Az igazat megvallva egy szép kis zakóra számítottam.. 10% esélyt láttam a győzelemre. De huhh de meglepődtem,amikor Luque drága belőtte az elsőt. Természetesen reflexből ugrált mindenki :) de szerintem nem csak én furcsálltam. Aztán azt hittem,hogy a Videoton kiegyenlít,mert nagyon elkezdtek nyomni... Persze nekünk is voltak helyzeteink,de aztán a semmiből olyan helyzetet dolgoztak ki a fiúk,hogy alázás lett a vége.. Megetettek minden védőt,aztán Fernando alázott..sarokkal bepöckölte... Gyönyörű volt.. Na akkor volt az,hogy basszus ilyen nincs.. 2-0 nekünk... Ugrálás helyett csak álltam tátott szájjal,hogy mivan?! :$ aztán az eredményjelzőre néztem,láttam,hogy 2-0 na akkor visítottam,ugráltam minden,amit el lehet képzelni... Félidőben 2-0-val mentünk a Videoton ellen... Álmaimban nem hittem volna.,de igaz volt..
Aztán, ahogy az várható volt a második félidőben nyomtak nagyon szerencsére csak 2 gólt kaptunk,ebből egy lesről volt, az meg ugye nem gól. Pedig még 11est is kaptak a fehérváriak. Az szerencsére elnagyolták. A végén meg már nagyon erőszakosak voltak,a bíró meg hagyta természetesen...

Egyéni teljesítmények közül Rybansky-t emelem ki... Fergeteges volt.. A múltkori két bakija után újra a régi Kapusunkat láttam. Mindent kifogott... Nagyon jól tette,amit tett.
Aztán Rudi is jó volt. Megmutatta,hogy miért igazoltuk le,szerintem nagyon nagy volt ő is, már csak a gól hiányzik.. Lassan Tiszával is összeszoknak,eszméletlen veszélyesek lesznek ők ketten.
Luque megint megmutatta,hogy ő Luque. Hozta a tőle várhatót.
Tisza olyan volt,mint egy villám.. Mikor labdával lefutotta a védőjét. Fantasztikus volt. Tényleg voltak szép megmozdulásai, helyzeteket alakított ki, szóval előtte is le a kalappal :)
Fernando alázott.Sarokkal. Gyönyörű volt.
Vági is hozta a megszokottat..szívvel focizott. Sok jó megoldása volt..
Kádárt megpróbálták kiiktatni.. A másik oldalon vezettek támadásokat.. Ez azt hiszem Tomit jellemzi.. "félnek" tőle,ami érthető is :)
Vadász, Hanek, Gohér, Gosztonyi teljesítménye is meggyőzött. Ügyesek voltak mind4en :)
 Nyilván kellett az ő teljesítményük is az egész csapat teljesítményéhez... Összességében elégedettek lehetünk mindannyian.. Ez a MI csapatunk! Engem meggyőztek, tényleg feltámadtak, mint ahogyan azt Szentes Lázár is megmondta ;)

Az ultrák megint nem jöttek be a Stadionba.. Nélkülük is volt hangulat,meg szurkolás.. Szervezetlen szurkolás.. Kicsit vicces volt,mikor 4en 6 félét énekeltek 25 féle ritmusban,meg hangnemben :D
Azért nélkülük is osztottuk rendesen a bírót is,az ellenfelet is,de ugráltunk,kerítésre másztunk,pacsiztunk, úgyhogy minden volt...

Megérte otthon maradni a meccsre,és másnap reggel visszacaflatni a Cívisvárosba. Megérte,hogy megint nincs hangom,megérte szétfagyni..
megérte,megérte,megérte
KÖSZÖNÖM!!!

2013. április 7., vasárnap

Diósgyőr-Videoton 2013.04.07.

Diósgyőr-Videoton 2-1 (2-0)

Sok meccsen voltam már,de ez valahogy különösen különlegesen emlékezetes marad. Az igazat megvallva egy szép kis zakóra számítottam.. 10% esélyt láttam a győzelemre. De huhh de meglepődtem,amikor Luque drága belőtte az elsőt. Természetesen reflexből ugrált mindenki :) de szerintem nem csak én furcsálltam. Aztán azt hittem,hogy a Videoton kiegyenlít,mert nagyon elkezdtek nyomni... Persze nekünk is voltak helyzeteink,de aztán a semmiből olyan helyzetet dolgoztak ki a fiúk,hogy alázás lett a vége.. Megetettek minden védőt,aztán Fernando alázott..sarokkal bepöckölte... Gyönyörű volt.. Na akkor volt az,hogy basszus ilyen nincs.. 2-0 nekünk... Ugrálás helyett csak álltam tátott szájjal,hogy mivan?! :$ aztán az eredményjelzőre néztem,láttam,hogy 2-0 na akkor visítottam,ugráltam minden,amit el lehet képzelni... Félidőben 2-0-val mentünk a Videoton ellen... Álmaimban nem hittem volna.,de igaz volt..
Aztán, ahogy az várható volt a második félidőben nyomtak nagyon szerencsére csak 2 gólt kaptunk,ebből egy lesről volt, az meg ugye nem gól. Pedig még 11est is kaptak a fehérváriak. Az szerencsére elnagyolták. A végén meg már nagyon erőszakosak voltak,a bíró meg hagyta természetesen...

Egyéni teljesítmények közül Rybansky-t emelem ki... Fergeteges volt.. A múltkori két bakija után újra a régi Kapusunkat láttam. Mindent kifogott... Nagyon jól tette,amit tett.
Aztán Rudi is jó volt. Megmutatta,hogy miért igazoltuk le,szerintem nagyon nagy volt ő is, már csak a gól hiányzik.. Lassan Tiszával is összeszoknak,eszméletlen veszélyesek lesznek ők ketten.
Luque megint megmutatta,hogy ő Luque. Hozta a tőle várhatót.
Tisza olyan volt,mint egy villám.. Mikor labdával lefutotta a védőjét. Fantasztikus volt. Tényleg voltak szép megmozdulásai, helyzeteket alakított ki, szóval előtte is le a kalappal :)
Fernando alázott.Sarokkal. Gyönyörű volt.
Vági is hozta a megszokottat..szívvel focizott. Sok jó megoldása volt..
Kádárt megpróbálták kiiktatni.. A másik oldalon vezettek támadásokat.. Ez azt hiszem Tomit jellemzi.. "félnek" tőle,ami érthető is :)
Vadász, Hanek, Gohér, Gosztonyi teljesítménye is meggyőzött. Ügyesek voltak mind4en :)
 Nyilván kellett az ő teljesítményük is az egész csapat teljesítményéhez... Összességében elégedettek lehetünk mindannyian.. Ez a MI csapatunk! Engem meggyőztek, tényleg feltámadtak, mint ahogyan azt Szentes Lázár is megmondta ;)

Az ultrák megint nem jöttek be a Stadionba.. Nélkülük is volt hangulat,meg szurkolás.. Szervezetlen szurkolás.. Kicsit vicces volt,mikor 4en 6 félét énekeltek 25 féle ritmusban,meg hangnemben :D
Azért nélkülük is osztottuk rendesen a bírót is,az ellenfelet is,de ugráltunk,kerítésre másztunk,pacsiztunk, úgyhogy minden volt...

Megérte otthon maradni a meccsre,és másnap reggel visszacaflatni a Cívisvárosba. Megérte,hogy megint nincs hangom,megérte szétfagyni..
megérte,megérte,megérte
KÖSZÖNÖM!!!