2015. november 21., szombat

Bekő-bukó: sokadik rész

Egy végeláthatatlan sorozat újabb epizódjához érkeztünk a mai meccsel is.Újabb várható vereségen vagyunk túl. Ennek a sorozatnak egyszer vége lesz, de csak látszólagos megoldás fog születni, nem pedig az, ami mindenkinek a legjobb lenne. Csak a 'báb' lesz eltávolítva, nem pedig az igazi felelős(ök).

Meglepően jól játszottunk ma, mentek, hajtottak a Fiúk, csak a csattanó hiányzott.
0 ponttal távoztunk, de nem vagyok csalódott. Az első félidő jól sikerült, helyzetek voltak, viszont a helyzetkihasználás egy nagy 0! A tűz, harciasság, a lehetőségek megvoltak.

Le a kalappal a szurkolók előtt is, na persze nem előttem, mert az EB-mámorban szégyen szemre elfelejtettem, hogy a hétvégén már NB1 is van. Pedig kb csak a szomszédba kellett volna elmennem, hogy láthassam a meccset.
A tv-n keresztül általában csak a mieink hangját lehetett hallani,

Engedjétek meg, hogy megjegyezzem, hogy Koman, amióta itt van, most volt a legjobb meccse. Most sem nyújtott sokat, de az elmúlt meccseihez képest kiemelkedő volt.

Rados most is jó volt. Egyenletesen kiemelkedő teljesítményt nyújt már elég rég óta.

Kifejezetten örültem annak, hogy végre láttam Griffiths-t játszani, bár látszott rajta, hogy sokat kihagyott, és meccs hiánya van. Remélem, mielőbb visszarázódik, és hasznos tagja lesz a csapatnak

A kitűzött gyenge célból eddig egy pontocskát sem sikerült elérni, habár szerintem sokan nem is számítottunk ma ettől nagyobb sikerre. Épp elég volt az, hogy láttam játszani a fiúkat!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése